Van néhány régebbi történet, párat felidézek.
Kisvárosi iskola, rendeltek interkatív táblát két osztályba. Kivittük, megnéztük az első termet, a régi tábla szárnyas, nyitható, erős acél zártszelvényre szerelve, ami a padlóra és a falra van felerősítve. Mondtuk az igazgatónőnek, hogy ezt le kellene szerelni, az acél tartóval együtt, az interaktív táblát mi a falra szerelnénk. Rendben, hívta a TMK-sokat, azok majd lekapják. Bejött a két fickó, az egyik amolyan igazi TMK-s fazon ("jááájmámegendógozniköll"), a másik egy félnótás cigánygyerek, elálló fülei és folyamatos, idióta vigyor van az arcán. Elmondtuk a tényállást, a vezér hümmögött, vakarászta a fejét. Mivel nem haladt a dolog, javasoltuk, kezdjük el leszerelni a táblát. "Háááá' ahhoz villázskúcs köll". Oké van nálunk, majd segítünk. Leszereltük a táblát, közben a segédgyerek nyomta, hogy este elmén diszkaúba, jó csajok vannak. Hát komám, oda csak te kellesz :D A kollegám meg közben hangtalanul röhögött, elbújva a tábla egyik kihajtott szárnya mögött. Nos, tábla leszedve, nézik a szakik az acél tartót, mi legyen? Megpróbálják csavarhúzóval kihajtani a berohadt csavarokat, nem megy. "Namajmingyá" felkiáltással a főnök elviharzik, kis idő múlva visszatér egy flexxel. Levágja tőben a tartókat, már tudunk is dolgozni. Mondom a fickónak, hogy akkor álljanak neki a másik teremnek is, mert sietnénk. Melyik az? A folyosó melletti első. Oké, már mennek is.
Felszereltük az új táblát, pakolunk át a másik teremhez, hát a régi tábla még érintetlenül a helyén, a szakik sehol. Na, mondom ezek biztosan lelépek kocsmázni a nagy munkára egyet. Mindegy, addig szedjük le a régi táblát. Már majdnen lekaptuk, amikor megjelenik a TMK-s arc, és meglepetten kérdezi: "hát ez köllött vóna leszedni?" Nézünk rá értelmesen, mi van? Ekkor beviharzik egy alacsony nő és elkezd kiabálni: "Józsi, miért szedtétek le a táblát, hát órám lesz, kell a négyzethálós tábla!!!" Józsi kurvaanyjázik, vakarja a fejét, "basszameg, le is flexőtük a tartót", mi meg fuldoklunk a visszatartott röhögéstól :DDD Gyorsan áthúznak az ideges tanárnővel a másik terembe, mi végre fetrenghetünk kicsit. Kisvártatva jön vissza a csóka, hogy mi azt mondtuk, az utolsó teremben kell leszedni. Mi ugyan nem mondtunk ilyet, a folyosó melletiről volt szó, az meg ez a terem. Nem érti az ember, szentségel, majd kér pár tiplit meg csavart meg fúrógépet, hogy visszaeszkábálják a négyzethálós táblát.
Szintén interaktív táblás sztori. Hogy érthetőbb legyen, így néz ki egy ilyen tábla:
A bal oldalán látható függőleges elem rejti a tábla lelkét, az elektronikát az infrát és az USB portot. Speciális, elemmel működő infrás tollak vannak hozzá, amik az infrán keresztül kommunikálnak a vezérlővel, az pedig USB-n keresztül a számítógéppel. A táblán látható képet projektorral vetítik rá, a tollakkal mint az egérrel lehet belematatni a táblán lévő képbe, mint egy érintőképernyős monitornál, ettől interaktív.
Nos, kivittük a táblát, felszereltük, érkezik a torna/informatika tanár ("Fárikém, vállald má' el ezt a kurva informatikát, sánki nám akarja a kollegák közű', mégis náked van otthol kompjútered"). Ferikém lelkes, magyarázatot akar a tábla működését illetően. Először megpróbálja kitalálni korábbi tapasztalatai alapján.. "ahaaaa, filccel felírom a dolgokat és ezzel a szarral beszkennelem!" - kezdi el rángatni a tábla bal oldalán az elektronikát tartalmazó, amúgy fix részt. Gyorsan közbelépünk, mielőtt letépné a tábláról az alkaltrészt, és felvilágosítjuk a működés alapjairól.
(valószínüleg volt neki régen ilyen kis kézi szkennere, amit végig kellett húzni a beszkennelendő lapon)
"Áááááá, akkor ezen LÉZERHÁLÓ VAN!!!". Na, ezen megint röhögnünk kell, de ugye az ügyfél előtt nem lehet. Nem, nem lézerháló, infra. Mint a tévé távirányítóján. "Hát azt, mondom, lézerháló!" - nézegeti közelről a tábla felületét. Jó, akkor legyen lézerháló, hamarabb szabadulunk. Közben szerencsére dolga akadt, elsietett. Felszereltük a projektort is, kipróbálás gyanánt rákötöttünk egy laptopot és egy rally-s videót vetítettünk ki, amíg pakolunk, hadd menjen valami kultúra :) Egyszercsak visszatért Ferikém, nézi-nézi a táblán pergő filmet, álmélkodik, "nahááát, kész a tábla, nagyon tuti", majd tekergeti a fejét, észreveszi a plafonon a projektort: "húúú, a projektort is feltettétek már???" Nem tudom mit gondolt, a kép hogy került a táblára?
Ugyanitt történt meg az is, hogy pakoltunk be a hátsó bejáraton a kocsiból, közben az épületre egy másik szintet húztak a melósok. A lapostető széle feltéglázva, egy mixerkocsiból pumpálták fel a betont. Mondom visszamegyek, elállok a kocsival a kapu elől, nehogy összefröcsköljék. Elvittem az autót a parkolóba, visszajöttem, épp beléptem az ajtón, tettem két lépést, mögöttem marha nagy robaj, a kollegám, aki velem szemben, arccal az ajtó felé ált, kikerekedett szemmel bámul kifelé. Megfordultam, és ahol öt másodperce beléptem, nagy halom tégla és ömlik a beton a tetőről!!! A friss téglafal nem bírta a beton súlyát és leszakadt. Kis híján rám... Hát izé...